Novella expressz

Türelmetlenül nézett az órárája. Tíz perc múlva éjfél, és az utolsó vonat pont akkor megy. Ha nem siet, akkor még lekési. Ezzel még nem is lenne gond, de mivel ilyen még nem fordult elő vele, nem tudja mit tehetne. Illetve tudná, ha meglenne a tárcája. Úgy látszik ez már csak a sorozatos balszerencsék napja. 
Reggel azzal kezdődött, hogy a felesége bejelentette, hogy válni akar. Éppen pár napja ünnepelték a tíz éves házassági évfordulójukat. Nem akart kiabálni, dühöngeni, pedig legszívesebben Sarahn töltötte volna ki mérgét. Mikor rákérdezett az okokra, annyit volt a válasza, hogy „elhidegült” tőle. Na persze. Amikor pár hónapja új kolléga érkezett Sarah munkahelyére. Aki egy igazi Adonisz volt hozzá képest. És még ezek után higgye el a feleségének, hogy elhidegülés. De ez van, még jó hogy nincs gyerek. Természeten közölte Sarahval, miközben elszívott egy szál cigarettát, hogy nincs ezzel semmi gond, este mikor hazajön munkából már ne találja itt, viheti az összes holmiját. Sarah elkezdett erre ordibálni, hogy, - „ na ez vagy te, épp most jelentem be a válásunkat, te meg csak szívod azt a büdös bagót, és még csak vissza sem próbálsz tartani! Még csak megbeszélni sem tudod velem a helyzetet! „-.John közben meg arra gondolt, hogy; nem tudom mire számított ez a ribanc, hogy itt fogok neki könyörögni, ha menni akar, menjen. 
Egy szóval: jól indult a napja. Munkahelyén sem történtek éppen a legkedvezőbben az események. A jutalmat megint a főnök 20 éves szőke, bögyös titkárnője kapta, de ezen már csak röhögött. 
Mindig is ez volt vele a gond. Kitűnőre államvizsgázott, minden képessége megvolt ahhoz, hogy a legjobb munkahelyet, a legjobb nőt, a legtöbb elismerést megkapja. De ez valamin mindig megcsúszott. Úgy érezte, hogy már kezében vannak a dolgok, de az utolsó pillanatban épphogy kicsúszik. Régebben, amikor még az okokat kereste, arra gondolt, hogy ez egyszerűen csak a személyiségéből adódik. Egyszerűen vannak lehengerlő emberek, akiknek elég a megjelenésükkel hóditaniuk, vannak a szürke kisegerek, és vannak az átlagosak. Mint ő. 
Az évek során éppen ezért egy kiégett, és megfáradt ember lett belőle. Már semmin sem csodálkozott, mindent egyfajta beletörődő nyugalommal fogadott. Ez a külvilág felé persze csak még jelentéktelenebbé tette. 
A nap csak fokozódott azzal, hogy amikor buszra szállt, valami fiatal suhanc ellopta a belső zsebéből a tárcáját. Benne minden pénze, hitelkártyája. Még jó, hogy a vonatjegy megvolt. Éppen ezért sietett annyira, hiszen ha lekési, éjszakázhatna a pályaudvaron, ami azért annyira nem nyerte el a tetszését. 
Nem is érti, hogy késhetett el ennyire, hiszen nem szokása. 
A vonatot is lekéste. Éppen az orra előtt ment el. Mint az egész eddigi élete. Hirtelen azt sem tudta, hogy nevessen-e, vagy őrjöngjön. Legszívesebben bement volna valami kocsmába, és addig piálna amíg eszméleténél van. Csak sajnos, az italt sem adják az ő mosolyára, úgyhogy most először körbenézett ideiglenes otthonában. 
A városban található összes pályaudvar közül ez volt a legrégebbi, és ezáltal a legimpozánsabb látványt nyúktó épület. Hatalmas termete, szépen faragott szobrai, vízköpői tekintélyt parancsoltak. Valaha…Mára az enyészetté vált minden, a városnak nem volt pénze a felújításra, így mint mindenhol az épületen is megmutatkoztak a idő vasfogai.